130 ezer vendégéjszakát hozott a fővárosnak a 9. Budapest Winter Invitation kampány

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. által 9. alkalommal megszervezett Budapest Winter Invitation (BWI) kampány mintegy 130 ezer vendégéjszakát hozott a fővárosnak, ami közel 6 százalékos növekedés az előző akció eredményéhez képest.

A kiemelt stratégiai partnerek – Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. – együttműködésével megvalósult kampányban 53 budapesti szálloda és 10 egyéb szolgáltató vett részt.  A közlemény kiemeli, hogy a BWI ajánlatait mintegy 1 millió euró értékű nemzetközi médiakampány támogatta.

A tavaly november 1. és idén április 15. közötti akcióban ezúttal is Budapest népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése volt a cél. A kampány ideje alatt különleges kedvezményekkel, például ingyen vendégéjszakával várták az utazókat, s az ajánlat része volt az ingyenes fürdőlátogatás a Gellért, a Lukács és a Rudas Fürdőben is.

A legtöbb vendég az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Oroszországból, Magyarországról, Svédországból, Csehországból és Izraelből érkezett, több mint 60 százalékuk repülővel. A szomszédos országokból érkező vendégek által generált vendégéjszakák (2202 éjszaka) aránya 8,5 százalék volt. Ehhez, illetve a magyar vendégéjszakák kiemelkedő arányához hozzájárult az is, hogy most először magyar nyelven is hirdette az MT a BWI-akciót Magyarországon és a környező országokban – ismertették a közleményben.