Új vezérigazgató a Schwarzmüller Csoport élén

A Schwarzmüller Csoport vezérigazgatója, Jan Willem Jongert búcsút mond a vállalatnak. A csúcsminőségű haszongépjárműveket gyártó felső-ausztriai cég igazgatósága a távozó vezérigazgató utódjául Roland Hartwigot, az eddig az operatív működésért felelős ügyvezető igazgatót nevezte ki. Roland Hartwig kinevezését Dr Johannes Hochleitner, az igazgatóság elnöke jelentette be február 2-án, kedden, a vállalat Schärdinghoz közel lévő freinbergi központjában. Hochleitner elmondta, hogy Hartwig tapasztalt vezető, aki zökkenőmentesen át tudja majd venni elődjétől a vezetői feladatokat.

Az új vezérigazgató, Roland Hartwig, aki 2015 őszén került az operatív működésért felelős ügyvezetői posztra, azonnali hatállyal veszi át a Schwarzmüller Csoport irányításáért való általános felelősséget. Az igazgatóság elnöke hangsúlyozta, hogy Hartwig személyisége és a cég 2020-ig megvalósítandó szervezetfejlesztési tervei ismeretében az igazgatóság egyértelműen Hartwigot találta a legalkalmasabbnak a pozíció betöltésére. Az értékesítési struktúra Jongert irányításával való sikeres átalakítása után a Schwarzmüller most a nemzetközi gyártásra összpontosítja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy kiaknázza az ágazat kínálta jelentős lehetőségeket. A ipari haszongépjárműgyártás terén elismert és keresett szakértőnek számító Hartwigot kifejezetten ezzel a céllal, szakmai tudása és nemzetközi tapasztalatai miatt alkalmazta a cég.

Hartwig elmondta, hogy megtisztelő számára az iránta tanúsított bizalom, és nagy várakozással néz új szerepköre elé. Véleménye szerint a vállalat jó pozíciókkal és remek növekedési kilátásokkal rendelkezik mind a piacokon, mind a termelés és a fejlesztés terén. Az 1966-os születésű Hartwig tanoncidejében gépészként dolgozott, majd 1990-ben gépészmérnöki diplomat szerzett a regensburgi Műszaki Egyetemen. 1992-től a Linde Material Handlingnél dolgozott, ahol távozása előtt operatív működésért felelős alelnöki pozíciót töltött be, és a Linde aschaffenburgi központját irányította.

Az igazgatóság elnöke megköszönte a vezérigazgatói posztról távozó Jongertnek a Schwarzmüller Csoport iránti elkötelezettségét. Jongert az első olyan vezető volt, aki nem a Csoportot birtokló család tagjai közül került ki, és igen gyorsan jelentős fejlődést indított el a cégnél: meghatározta a 2020-ig követendő stratégiát, és sikeres munkáját igazolták az olyan, mérföldkőnek számító eredmények, mint például 30 százalékos növekedés mindössze két és fél év alatt, új piacokra való belépés és új értékesítési irányzat a termékportfóliót illetően – mondta el Hochleitner. Jongertet, akire új kihívások várnak, saját kérésére váltotta le az igazgatóság.

A Schwarzmüller vállalatcsoport Európa egyik legnagyobb fuvarozási célú haszongépjármű-gyártója, amely teljes körű termék- és szolgáltatási palettájával elsősorban Közép-, Délkelet- és Kelet-Európában 19 országban áll ügyfelei rendelkezésére. Több mint 140 évre visszanyúló szakmai tapasztalatai birtokában az ágazatában az innováció és a technológia terén egyaránt élen járó cég, amelynek termékei etalonnak számítanak az iparágban, az egyedi igényekhez igazított szállítási megoldások szakértője. A Schwarzmüller Csoport haszongépjárműveit főként a hosszú távú fuvarozással foglalkozó vállalatok, az építő- és az olajipar, valamint az élelmiszer- és a fakitermelő ipar veszi igénybe. 2014-ben a társaság mintegy 7000 haszongépjárművet állított elő, megközelítőleg 2000 alkalmazottat foglalkoztatott, és árbevétele meghaladta a 272 millió eurót. Ausztriai (Hanzing), cseh köztársaságbeli (Zebrak) és magyarországi (Budapest) gyártóüzemei mellett a cég egy mintegy 350 egységből álló szervizhálózatot is működtet Európában.

, ,

Post navigation